1 éves az Swtor.Hu!
Huh, hát ezt is megértük! Nehéz szavakba önteni milyen érzés, hogy sikerült idáig eljutnunk, mely nem kis mérföldkő bármilyen oldal számára. A következő bejegyzésben megpróbálom összefoglalni, hogy mi is történt az elmúlt esztendőben, illetve az ezt megelőző fejlesztési időszakban!
Múlt év elején egy hideg reggelen azzal a gondolattal ébredtem, hogy miért nincs egy szervezett, hivatalos magyar SWTOR fansite, ahol a híreken át a fórumozáson keresztül a közösségi játékokig minden megtalálható, hogy a felhasználók igényeit maximálisan kielégítsük. Rögtön öreg barátomat, a Google-t hívtam segítségül, hogy az elérhető domainek után nézzek, így találtam meg Toki (azért így 1 év után lassan tisztázhatnánk, hogy most Toki vagy Töki a nicked?
) portálját, a www.sw-tor.hu oldalt, mely bár technikailag nem volt forradalmi (most szebben miként fogalmazzam meg, hogy ronda?
), de a lelkesedése, illetve cikkeinek minősége rögtön meggyőzött. Nem sokkal később fel is kerestem, hogy csatlakozzon a projektünkhöz, melyet régi barátommal, TZS-vel azonnal el is kezdtünk. Nem elfelejthető tényező, hogy jelenlegi fő domainünket G-San-nak köszönhetjük, akinek ezúton is megy a hi5! Az oldal tervezése nem volt éppen zökkenőmentesnek mondható, többszöri áttervezésen esett át, de végül is nagyon hosszú munka után, 2009 augusztus 8-án sikeresen elindultunk. Akkoriban még igen szegényes volt a tartalom, de az év hátralévő részében szinte már minden anyag elérhetővé vált anyanyelvünkön. Nemsokkal indulás után csatlakozott hozzánk Radical, aki a remek Analyst Corner rovattal (mely folytatódni fog hamarosan, ígérem!), a podcastben való aktív részvétellel, illetve szuper fordításaival vette ki a részét a munkából.
Indulásunk idején alig-alig karcolta meg a 200-at a napi egyéni látogatóink száma, mely mára a sokszorosára nőtt, egy szuper közösséget kialakítva. Persze a retardok is megtaláltak minket, de hát ez a velejárója egy oldal készítésének, illetve a folyamatosan növő látogatói számnak. Itt fontos megjegyezni, hogy még nagyon az elején vagyunk az SWTOR korszaknak, így a jövőben még ez a szám is megtöbbszöröződik, ez által egy még nagyobb magyar játékos csoportot kialakítva.
Csapatunkkal sikerült néhány figyelemreméltó teljesítmény elérnünk. Talán az egyik legfontosabb, hogy a BioWare hivatalosan is elismerte munkánkat, támogat minket, illetve kérdéseinkkel kapcsolatban mindig készséggel állnak rendelkezésünkre. Azt hiszem büszkék lehetünk, hogy azon kevés oldalak közé tartozunk, akiket ez a hatalmas fejlesztőcég elismer, és elfogad. Természetesen a listából nem maradhat ki a GameStar sem, akik már többször publikálták cikkeinket, bejegyzéseinket, sőt podcastünket, illetve külön csatornát szolgáltat számunkra a GSTV oldalon, ahol a jövőben megjelenítjük a Game Test (már csak az EU teszt kéne, és az NDA lejárása
) alatt felvett élményeinket is.
Mit tervezünk a jövőben? Hát ez az amiről nem szeretek beszélni, mert folyamatosan változik, hogy éppen mi élvez prioritást. Az RP részről annyit tudok mondani, hogy a nagy része már le van programozva, csak mindig valamilyen egyéb hegeszteni való bukkant fel, ami erősen hátráltatott minket. De lesz, tessék megnyugodni. Hogy mikor? Soon (TM). Ezen kívül, mondhatni születésnapi ajándékként (ilyen jó fejek vagyunk, a mi születésnapunkon Ti kaptok ajándékot ) egy nagyobb updatet csináltunk az oldalon, így kiegészül Bolygók aloldalunk 3 új szerzeménnyel, (Nar Shaddaa pont a munkák végén jött ki, így azt pótoljuk Soon.) illetve egy új “HoloNet” szekciót is indítottunk Mechanizmusok néven, ahol eddig a Társak (Companion), illetve az Alosztályok (Advanced Classes) rendszerekről olvashattok. Van még jó pár nagy tervünk, amiről EBBEN a bejegyzésben már írtam, de egyelőre sajnos nem tudok többet mondani, mert nagyon erősen szervezés alatt áll.
Szerkesztői felvétel? Lesz, méghozzá nagyon hamar, akár már a héten. Bővebb információ majd az ezzel kapcsolatos bejegyzésben. Mivel már jóval nagyobb oldal vagyunk, mint a kezdetekben, így a követelmények is “keményebbek”, persze nem kell semmi komolyra gondolni, de szeretnénk a cikkek minőségét, illetve tartalmát szinten tartani, vagy inkább még magasabbra emelni.
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a csapatnak, hogy kitartóan dolgozik az oldalon, illetve Nektek, amiért részei vagytok közösségünknek! Tartsatok velünk a következő évben is, illetve az összes azt követőben!
Akit esetleg érdekel, néhány képet a tovább mögött megtalálhat a fejlesztési folyamatokról.
Napló:
-
Mallorion [tag] Naplózva: 2010-08-08 12:33
-
Feallan [tag] Naplózva: 2010-08-08 12:36
-
Szódásszifon [tag] Naplózva: 2010-08-08 13:09
-
Naplózva: 2010-08-08 13:11 [admin] Disorder
-
Resan [tag] Naplózva: 2010-08-08 13:21
-
Raystrider [tag] Naplózva: 2010-08-08 14:54
-
Coiresta [tag] Naplózva: 2010-08-08 15:02
-
GaronKast [tag] Naplózva: 2010-08-08 15:10
-
Ben Starwind [tag] Naplózva: 2010-08-08 15:15
-
hirx [tag] Naplózva: 2010-08-08 15:32
-
Scelusion [tag] Naplózva: 2010-08-08 16:33
-
Lyner Kne- Dria [tag] Naplózva: 2010-08-08 16:41
-
Lyner Kne- Dria [tag] Naplózva: 2010-08-08 16:43
-
Naplózva: 2010-08-08 17:21 [admin] Toki
-
calis [tag] Naplózva: 2010-08-08 17:25
-
radical [tag] Naplózva: 2010-08-08 18:31
-
A-wing [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:34
-
Dolpa [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:53
-
LILaG [tag] Naplózva: 2010-08-08 21:38
-
QuentinT [tag] Naplózva: 2010-08-08 23:59
-
Gerbo [tag] Naplózva: 2010-08-09 10:39
-
Begi [tag] Naplózva: 2010-08-09 12:14
-
wKn [tag] Naplózva: 2010-08-12 14:50
-
gerfield [tag] Naplózva: 2010-09-16 12:35
Az üzenet írásához be kell jelentkezni. Ha még nem regisztráltál, kattints ide.


















