Taris
A Sith pusztítás öröksége
Taris, melynek nagy része poszt apokaliptikus mocsár, 300 évig állt elhagyatottan, de a Galaxis nem felejtette el a történetét. Mostanáig csak a benőtt romok tanúskodtak arról, hogy itt egykor virágzó civilizáció uralta a felszínt – egy civilizáció, melyet Darth Malak megsemmisített Bastila Shan Jedi Lovag üldözése közben.
A Sith atrocitásokkal szembeni remény szimbólumaként, a Köztársaság nekilátott Taris újbóli benépesítésének – űrkikötőt, katonai bázist létesítettek, valamint megjelentek az első települések a romok között. Azonban az egykor hatalmas város világ maradványai sokkal veszélyesebbnek bizonyulnak, mint azt bárki gondolta volna. Sokak szerint katasztrófával fog végződni Taris visszafoglalása. Egy biztos – a Sithek rombolásának maradványait könnyebb eltakarítani, mint azokat, amik túlélték a pusztítást.
Mélyen a mocsaras romok között egy több százéves pestis lappang, melyet egykor az Alsóváros falai közé szorítottak a tarisiak. Szörnyű rakghoulok tömegei – a sith alkímia eredményei – pusztítják a bolygó felszínét. Minden támadás magában hordozza a fertőzés veszélyét, amely során az áldozat maga is átalakul szörnnyé. A jelentések egy része megemlíti, hogy néhány rakghoul bizarr, ijesztő képességekre tett szert.
A Köztársaság és a Jedi vezetők azonban elhatározták, hogy legyőzik ezeket a kihívásokat és tovább folytatják a betelepítéseket. A 300 éve történt Sith pusztítás újjáépítése hatalmas szimbolikus győzelem lenne, megmutatná a Galaxisnak, hogy nem kell félni a Sithektől. A Birodalom azonban nem szándékozik tétlenül szemlélni ezt a folyamatot.
Galéria
Kapcsolódó cikkek:
Kis vidám folt a szürkeségben a mai frissítés. Némi mozgóképpel lettünk gazdagabbak eme Developer Dispatch jóvoltából. Tarisra való visszatérésünk okát...
Ritka eseménytelen napokon (heteken) vagyunk túl, így azt hiszem a mai napi frissítést már megérdemeltük. Először is, kaptunk egy adag képregényt,...







