Harc az űrben
Ahogy Disorder már beharangozta pár napja, a német PC Action magazinban megjelent egy részletesebb cikk a space combatról (meg az advanced classokról is, de arról nincs még túl jó fordítás). Lássuk, mit sikerült a Google Translator segítségével kihámozni belőle:
- Viszlát szabad repkedés – az űrhajóval előre meghatározott pályán kell végigmenni, mint anno a Rebel Assault-ban.
- Azért döntöttek ezen módszer mellett, mert könnyebben elérhető a játékosok számára, valamint egyszerűbb event-eket szervezni köré.
- A hajónk fedélzetéről érhetők el a space combat-ot indító hotspot-ok. A karakter fejlődésével egyre több hotspot aktiválódik.
- Különböző fegyvereket lehet használni.
- Küldetéseket kell teljesíteni, melyek az akció során kiegészülhetnek mellékküldetésekkel is.
- Nem ez a játék legfontosabb része, inkább rövid kikapcsolódási lehetőség. Ebből következik, hogy a casual játékosok az elsődleges célközönség.
- Földi/űr küldetések kombinációja elképzelhető a jövőben.
- Rövid küldetésekre lehet számítani (15 percnél kevesebb idő alatt meg lehet csinálni).
- Minden egyes helyszín és küldetés különbözni fog egymástól (pl. lesz aszteroida mező, Halálcsillaghoz hasonló “berepülések”).
- Escort küldetések tervbe vannak véve (hajó, vagy űrállomás védelme).
- A demoban 20 fighter-t és a vezérhajót kellett megsemmisíteni.
- Egyelőre nincs PVP része az űrcsatáknak. Ez a megjelenésig még változhat, de az is lehet, hogy egy későbbi patch-ben, kiegészítőben valósítják meg.
- 6 különböző hajó lesz a játékban, mind kaszthoz kötött.
Tudom, hogy sokan jóval többre számítottak (én is), de próbáljuk meg a negatív véleményeket is kultúrált formában előadni.
Folyt. köv. advanced class-okkal, amint megtudjuk az angol elnevezéseiket.
Napló:
-
Scelusion [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:16
-
Nephin [szerkesztő] Naplózva: 2010-08-08 19:19
-
Toki [szerkesztő] Naplózva: 2010-08-08 19:39
-
A-wing [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:45
-
calis [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:47
-
Narcotech [tag] Naplózva: 2010-08-08 19:55
-
Raystrider [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:03
-
Dolpa [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:04
-
calis [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:04
-
Raystrider [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:05
-
Narcotech [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:10
-
Narcotech [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:14
-
Blacktied [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:25
-
Naplózva: 2010-08-08 20:31 [admin] Disorder
-
Faelash [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:32
-
Naplózva: 2010-08-08 20:35 [admin] TZS
-
randomnize [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:43
-
LG [tag] Naplózva: 2010-08-08 20:58
-
Dreeka [tag] Naplózva: 2010-08-08 21:57
-
XenHai [tag] Naplózva: 2010-08-08 22:00
-
Warhacker [tag] Naplózva: 2010-08-08 22:23
-
Naplózva: 2010-08-08 23:06 [admin] Disorder
-
QuentinT [tag] Naplózva: 2010-08-09 00:12
-
Naplózva: 2010-08-09 00:18 [admin] Disorder
-
Blacktied [tag] Naplózva: 2010-08-09 00:53
-
Blacktied [tag] Naplózva: 2010-08-09 00:58
-
leviske [tag] Naplózva: 2010-08-09 08:39
-
LG [tag] Naplózva: 2010-08-09 08:56
-
Naplózva: 2010-08-09 09:34 [admin] Disorder
-
Gerbo [tag] Naplózva: 2010-08-09 10:47
-
karoly88 [tag] Naplózva: 2010-08-09 11:18
-
A-wing [tag] Naplózva: 2010-08-09 11:49
-
Raystrider [tag] Naplózva: 2010-08-09 12:09
-
LoenStarr [tag] Naplózva: 2010-08-09 14:59
-
LG [tag] Naplózva: 2010-08-09 15:19
-
Nephin [szerkesztő] Naplózva: 2010-08-09 16:14
-
Warhacker [tag] Naplózva: 2010-08-09 21:02
-
Naplózva: 2010-08-09 21:05 [admin] Disorder
-
Mallorion [tag] Naplózva: 2010-08-09 23:29
-
Mallorion [tag] Naplózva: 2010-08-10 00:06
-
Wolund [tag] Naplózva: 2010-08-14 14:02
-
Mallorion [tag] Naplózva: 2010-08-15 08:29
-
Mallorion [tag] Naplózva: 2010-08-15 08:32
-
Prime [tag] Naplózva: 2010-08-17 08:29
Az üzenet írásához be kell jelentkezni. Ha még nem regisztráltál, kattints ide.



