Csempész
Gyors, eszes, maga ura
Néha a szerencse többet ér a szakértelemnél, de sose baj, ha mindkettőből kijutott. A törvényellenesség általánossá vált a köztársaság és a Sith Birodalom háborújának nyomán. A változó politikai szövetségek, portyázó kalózok veszélyessé tették a független kereskedőutakat. Csillagrendszerek sokaságát vágták el hagyományos kereskedelmi utánpótlásuktól. Azon kalandvágyó lelkek, akik nem félnek néhány szabály megszegésétől, szép kis pénzt kereshetnek, ha vállalják rakományok szállítását ezen helyekre. Ehhez azonban gyors reflex, fürgeség szükséges. Nem árt, ha az illető tud bánni a lézerpisztolyával is. Még ezek mellett is kockázatos a csempész élete. Ahogy nő a vagyonuk, úgy nő ellenségeik száma is, ezért az életben maradáshoz dörzsöltnek, trükkösnek, tájékozottnak kell lenni. Akár udvarlás egy vonzó idegennek, akár üzletelés egy keményfejű bűnözővel, a csempész mindig számíthat meggyőző stílusára, gyakran fordítja meg a helyzet kimenetelét. Ha a körülmények mégis rosszul alakulnának, mindig van egy terv vészhelyzet esetére. Könnyen kijátszák a hatóságok figyelmét, ezért különösen nehéz őket elkapni. Ugyanakkor sarokba szorítva is ravasz, halálos ellenfelek lehetnek.
Mindenek felett a csempész saját szerencséjének kovácsa. Habár fontos a pénz, gyakran utasítanak el olyan megbízókat, akik túl nagy beleszólást követelnek ügyeikbe. Néhányuk még tovább megy – nem hajlandók üzletelni rabszolgatartókkal és a Birodalom képviselőivel. Ebben a szakmában fontosak a megbízható szövetségesek, de általában kevesen vannak, azok is túl messze. Akár birodalmi blokádot tartanak fenn, akár idegesítő gengsztereket üldöznek, a csempészek mindig saját maguk urai. Minden üzlet magában hordozza a legvadabb álmaikban elképzelt gazdagság lehetőségét… vagy a névtelen halálét a sötét űr mélyén.
Kapcsolat a Köztársasággal
Amikor szövetségest kerestek ezekben a bizonytalan időkben, a csempészeknek mérlegelniük kellett, hogy a Birodalom szigorúan ellenőrzött befolyása alá kerüljenek-e. Bár sose voltak a Köztársaság leghazafiasabb tagjai, sokuk mégis itt találta meg a nagyobb szabadságot. A szabadság pedig a legfontosabb egy csempész számára.
A Köztársaságnak sosem volt érdeke, hogy kárt okozzon nekik. Általában véve csak néhány csillagrendszerben hoztak ellenük törvényeket, nem az egész Köztársaság területén. Továbbá könnyen elfogadták őket szövetségesként a jedik és katonák a Birodalom elleni harcban.
Bár ravasz és óvatos, biztonsági felvételek mégis megörökítették a csempészt akció közben is. Ezeken a felvételeken látszik, hogy alkalmazkodnak szinte minden szituációhoz. Észrevétlenül lopóznak be ellenséges területekre, de ha nyílt harca kerül a sor, akár egy-egy szerencsejáték alkalmával, ott is keményen megállják a helyüket.
Nem viselnek hatalmas páncélt, vagy hordanak magukkal óriási lézerágyúkat, mégse érzik meg ezek hiányát a harcmezőn. Kényelmes, rugalmas öltözékük néhány egyedi változtatással lehetővé teszi számukra, hogy gyorsak, mozgékonyak legyenek, könnyen visszavonuljanak. Általában egy vagy két lézerpisztolyt használnak, ezzel meg is van mindenük, hogy a legrosszabb helyzetből is kiverekedjék magukat. Bár nem céljuk stílusosan öltözni, úgy tűnik, természetükből fakadóan, ragyogó holmijaik mégis hozzájárulnak meggyőző bájukhoz.
A csempészek szeretnek rögtönözni, alattomosan harcolni. Hogy hamar a maguk oldalára állítsák az esélyeket, a meglepetés erejével ütnek rajta ellenségeiken. Lopakodnak, trükkök százait vetik be, így érik el céljaikat. Ugyanakkor “becsületes” harc esetén is megállják helyüket. Egy gyors lövés a fedezék mögül, és a csempész az utolsó, aki elhagyja a csata helyszínét. Elkábítják ellenfeleiket, ezáltal időt nyernek, hogy sokkal pontosabb, halálosabb fejlövéssel végezzék ki őket. Nem bízzák magukat körülményes nehéz páncélzatra, ehelyett kihasználják a terep nyújtotta előnyöket. Reflexszerűen, ösztönösen tüzelnek, így bármilyen helyről veszélyesek lehetnek. Gyorsak, vakmerőek és még szerencsések is, fedezék mögül akár egyszerre több embert is képesek hatástalanítani. Ez könnyen megtörheti az ellenség támadását, és elég időt nyerhet a csempész szövetségeseinek, hogy megtervezzék az ellencsapást.
Kapcsolódó cikkek:
Videók a Darthhater-től: smuggler origin world, agent origin world. A sage-k magukhoz tudják húzni bajba jutott társaikat, csökkentve ezzel azok aggroját...
SWTOR Előzetes – Béta élmények
Cirka másfél héttel ezelőtt behívta az EA az első tesztereket a médiából, melyek között én is lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam...
Csempész progression, PAX highlights és némi irodalom
Elég bőkezű update érkezett ma. Főleg a simlis csempészek örülhetnek egy kellemes fejlődésvideónak, aztán – a nagy érdeklődésre és...
Egy devblog-bejegyzés alapján további info a specializációkról....
Ahogy az várható volt, felújították és kibővítették a smuggler adatlapját a hivatalos oldalon. Ebbe tartozik a két advanced class (Scoundrel,...
Az első loottábla....







