Sith Inkvizítor
Baljós, álnok, az Erő csodálatos tehetsége
A Sith Birodalom történelme tele van áskálódó politikusokkal, és sötét titkokkal – ennek nélkülözhetetlen eleme a Sith Inkvizítor. Árulás rejtőzködik a Birodalom sötét folyosóinak minden sarkán, így a túlélés az egyén természetes ügyességén, ravaszságán, valamint az ellenségeik és szövetségeseik manipulálásán, sőt akár megölésén múlik. Az Inkvizítor kísérletei az elfelejtett erőkkel nem csak a túléléshez kellennek ebben a gyilkos környezetben, hanem hogy kiemelkedjen, és növelje hatalmát.
A lehetőség figyelmen kívül hagyása ellenére, néhány tanítvány sikeresen teljesítette a próbákat, hogy Sith Inkvizítorrá váljanak. Csak a legelszántabb tanítványok érték el ezt a sikert. Manipulációs képességüknek köszönhetően az Inkvizítorok könnyen kihasználják ellenségüket, vagy szövetségesüket, hogy saját ügyüket előrébb lendítsék. Fenntartva ezt az Erőt, az Inkvizítorok képesek elszívni ellenségük életenergiáját, és azt saját, illetve társai javára fordítani. Noha tudásuk sokrétű, a Sith Inkvizítorok legfélelmetesebb képessége mégis az, amikor sötét energiákat idéz meg. Ennek látványa minden szempárt odavonz a csatatérről. A villámrobbanások kavargó szikrái törnek elő ujjaiból, majd burkolja be ellenségeit. Mivel az Inkvizítorok képesek az Erőt felhasználva villámokat szórni, – amivel kábítanak, fojtogatnak, vagy megölik ellenségüket, – ez vált névjegyüké. Azok, akik megtapasztalták, hogy milyen átélni egy Inkvizítor villám támadását, és azt túlélték, egész hátralévő életükben visszahőköltek az elektromos hangok hallatán.
Irányítani a Sötét Oldalt
Hogy elérje az Erő legmagasabb szintjét, az Inkvizítornak többre van szüksége, mint villámok, és borotvaéles ész. A legfélelmetesebb Inkvizítorok fel merik fedezni a természetellenes praktikákat, amihez felhasználják a múlt rejtélyeit, ez által új erőket szabadítanak fel saját javukra. Az Erő a végtelen lehetőségek forrása – egy ügyes Inkvizítor képes irányítani akarata szerint. Ezen erő által a Sith Inkvizítorok képesek a Birodalom jövőjének…vagy szimplán saját érdekük kovácsolójának lenni.
A Sith Inkvizítorok pusztítása után ritkán maradnak fenn képek. Ha mégis megörökítik dühöngését, ijesztő megjelenése, és bámulatos képességei meglepő látványt nyújtanak. Akár fénykardjával, akár villámokkal támad, az eredmény mindig halálos energiák vakító bemutatója.
A hatalom és a tekintély kimutatása fontos a Sith Inkvizítoroknak. Ez a ruházat kiválasztásában is megmutatkozik. Gyakran használnak sötét, feltűnő köpenyeket, hogy kifejezzék kifinomult ízlésüket és politikai ambícióikat. Mindezen fejedelmi megjelenés ellenére nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a ruhák elég rugalmasak legyenek a fénykard használatához. Néhány Inkvizítor extrém öltözékével tűnik ki – ezek elsődleges célja a megfélemlítés.
Akár áruló sithtel, akár egy tucatnyi köztársasági katonával néz szembe, az Inkvizítor végtelen dühét használja a pusztításra. Az Erő mélyebb ismerete lehetővé teszi számára, hogy saját és mások életét elszívja. Ez az energia növelheti az erejét, sebezheti az ellenségeit, vagy megerősítheti a szövetségeseit. Az Inkvizítor jól bánik a fénykarddal is. Gyakran használ dupla pengéjűt gyors, alattomos, halálos mozdulatok kivitelezésére, az ellenfél gyors leterítésére.
Kapcsolódó cikkek:
UPDATE2: guildbeosztás-infók hétfőn, leaderek, IDE írtátok majd a szerverek nevét!! UPDATE: az IGN meginterjúvolta James Ohlent, néhány...
Az Erő sötét mestere – a sith inquisitor
Az árulás szakértői, a politikai és háborús harcok hírhedt szereplői, akár lesből támadó assassinként, akár az Erő sötét titkait kutató...
PAX-maradék. összefoglaló információ, karakterlapok...
Epic videó reggelire Mr. Revannal
Nem is lehetne szebb vasárnap reggelünk, lévén kaptunk egy epic Revan videót. Arról van szó, hogy egy küldetés során a...
Természetesen ma sem állunk meg, a következő alanyunk a Sith Inquisitor. Azt kell mondanom, hogy a kis Palpatine palánták se...
A mai frissítés kicsit késett, de végül Sean-nak csak sikerült megtalálnia a post gombot. Először is, kimondták azt, amit eddig...







