Video Documentary 4: A harc

Azt hiszem jött egy olyan frissítés, amire már régen ki voltunk éhezve. Ingame, rengeteg ingame jelenet, tömény akcióval, PVP-vel, PVE-vel, villámokkal, robbanásokkal, és mennyi egyéb jósággal !
Utoljára júliusban kaptunk Video Documentary-t, amikor a hangokról adtak némi információt. Most a harcrendszerről mesélnek a fejlesztők, miközben eszméletlen képsorokat láthatunk, rengeteg újdonsággal. Délután egy részletesebb videó elemzéssel jelentkezünk, addig is tessék megnézni az alábbi videót!
UPDATE: Azt hinné az ember, hogy ennyi volt a mai frissítés, pedig nem!
Először is meg lehet rendelni a Threat of Peace képregényt papíros formában, így az igazi rajongók akár a polcukon is tarthatják kedvencüket. 3 részben kerül kiadásra, mely 1-1 felvonást tartalmaz, darabonként 2.99$-ért. Magyarországi forgalmazásról egyelőre nincs infónk, de igyekszünk utánanézni!
Ha már a képregényeknél tartunk, elindult az új webcomic sorozat, melyet korábban már bejelentettek BioWares barátaink. A Blood of the Empire nevet viselő alkotás első részét erre találhatjátok meg.
Végül, de nem utolsó sorban még egy Fan Fridayt is kaptunk, néhány szokásos avatarral és fan arttal. Egy rövid videót is kaptunk, amiben gyönyörű környezeti effekteket vehetünk szemügyre: fények, tükröződések, hologramok! De ami talán a legfontosabb, kaptunk némi információt a közlekedési rendszerrel kapcsolatban! Ezen jármű alatt a következő felirat áll:
Need to get to another part of the city to uncover some information? Catch a ride in a taxi, similar to the one in this concept art, to speed to your destination.
“A város másik részére kell eljutnod, hogy felfedj néhány dolgot? Fogj egy olyan taxit, mint ami a képen van, hogy gyorsabban elérd a célállomásod.”
Érdekes, nemde?
Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy ilyen tartalmas frissítést régen kaptunk. Reméljük, hogy most már beindul az infóáradat, és ez a mai dömping nem csupán a felborzolt kedélyek csillapítása céljából jött létre.
Napló:
-
petecz [tag] Naplózva: 2010-04-23 08:08
-
Sotet [tag] Naplózva: 2010-04-23 09:21
-
leviske [tag] Naplózva: 2010-04-23 09:27
-
radical [tag] Naplózva: 2010-04-23 09:54
-
hirx [tag] Naplózva: 2010-04-23 10:15
-
Varbaro [tag] Naplózva: 2010-04-23 10:41
-
radical [tag] Naplózva: 2010-04-23 10:46
-
Szódásszifon [tag] Naplózva: 2010-04-23 11:22
-
Varbaro [tag] Naplózva: 2010-04-23 11:52
-
LILaG [tag] Naplózva: 2010-04-23 13:10
-
lord doking [tag] Naplózva: 2010-04-23 13:20
-
Galen [tag] Naplózva: 2010-04-23 13:27
-
Noybee [tag] Naplózva: 2010-04-23 14:42
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-23 15:32
-
imre167 [tag] Naplózva: 2010-04-23 15:49
-
XenHai [tag] Naplózva: 2010-04-23 16:03
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-23 16:18
-
Naplózva: 2010-04-23 16:54 [admin] Disorder
-
Sotet [tag] Naplózva: 2010-04-23 16:54
-
imre167 [tag] Naplózva: 2010-04-23 20:15
-
Varbaro [tag] Naplózva: 2010-04-23 22:34
-
Naplózva: 2010-04-23 22:47 [admin] Disorder
-
Galen [tag] Naplózva: 2010-04-24 10:28
-
aryanman [tag] Naplózva: 2010-04-24 11:52
-
Naplózva: 2010-04-24 20:14 [admin] Toki
-
Noybee [tag] Naplózva: 2010-04-24 20:34
-
Mistaker [tag] Naplózva: 2010-04-24 23:51
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-25 02:17
-
Naplózva: 2010-04-25 09:03 [admin] Disorder
-
bernatace [tag] Naplózva: 2010-04-25 11:48
-
Mistaker [tag] Naplózva: 2010-04-25 15:54
-
Razer [tag] Naplózva: 2010-04-25 21:47
-
cyber [tag] Naplózva: 2010-04-26 13:21
-
Galen [tag] Naplózva: 2010-04-26 14:34
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-27 18:37
-
Naplózva: 2010-04-27 20:04 [admin] Disorder
-
Galen [tag] Naplózva: 2010-04-27 20:49
-
cyber [tag] Naplózva: 2010-04-27 21:35
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-28 20:28
-
Krilk33 [tag] Naplózva: 2010-04-29 17:35
Az üzenet írásához be kell jelentkezni. Ha még nem regisztráltál, kattints ide.



